2014. október 28., kedd

Így készült a De Guszta


Készült először is egy egyszerű saláta (paradicsom, jégsaláta, újhagyma, retek, olivabogyó), de ugye lehet bármi.

Majd hozzá csirkemell darabok/"falatok" baconbe tekerve és kisütve, fűszerezés nélkül.


Később a salátára készült egy olyan 
dresszing, melyhez egy tojás
sárgájához, folyamatosan csurgattam az olajat, majd belekerült a só, a bors, kevesebb mint egy fél citrom leve és héja, plusz dijoni mustár és az újhagyma zöld része apróra vágva (ami előzőleg kimaradt a salátából).

(érdekesség: hogy pont olyan íze lett a szutyinak, mint a mcdonald's-ban a mcfarm szendvics szoszókája)

A megmaradt tojásfehérjét habbá vertük és összekevertük reszelt tormával.






Hát így!

(A Kedves dokumentálta a folyamatot, és a bátyám, Vass Marcell fotózta a végeredményt)

2014. október 22., szerda

Töltött káposzta (hús-nélkül) gabonás-variációk


A megmaradt hajdinafasírt is egyfajta gombóca lehet a töltött káposztának, de mellé más gabonákból is készíthetünk tölteléket. A másik változatra a hétvégén a rizs-köles keveréket fejlesztettem ki.







Egy bögre rizst háromszoros sós vízben megfőztem, ehhez kevertem az egy bögre alaposan megmosott kölest, sóval, borssal, paprikával, curry porral, apróra vágott hagymával ízesítettem.

Gombócokat formáztam belőlük. 
A lábos aljára hidegensajtolt napraforgóolajat öntöttem. 
Vágott savanyú káposzta réteget tettem rá. Majd a gombócokat egyenként beburkoltam a vágott savanyú káposztával (káposztalevélbe is lehet csomagolni). 
Majd 1/2 l paradicsompürét felengedtem vízzel és összekeverve ráöntöttem a töltött káposztáimra úgy, hogy elfedje a gombócokat. 
Fedő alatt főztem a köles és a káposzta megpuhulásáig. (Forrástól számítva kb. 1/2-3/4 óra). 
A családunk tejföllel, szójajoghurttal ízesíti, de már, ki-ki a maga tányérján...

(A húsos változatnál a köles helyett húst teszek a gombócba értelem szerűen.)


2014. október 18., szombat

Tillárom - Pizza -Tallérom

avagy a négyszög körösítése.

A nyári MegLepényem újragondolása ez a mai recept. A négyzetes lepénykéket ma körré változtatva, a PizzaTallérokra tettem a mediterrán feltétet.









A recept ugyanaz, mint a MegLepény esetében:
  • 1 kg liszt (most 50 dkg teljeskiörlésű tönkölybúza és 50 dkg BL 80-as lisztből)
  • 2 kk. só
  • 2 kk. oregano
  • 3 db megfőtt krumpli összetörve
  • 1/2 csomag élesztő - 2 kk. cukorral 2,5 dl langyos vízben felfuttatva.
A tésztát összedolgoztam, majd egy órát kelni hagytam.
Majd kettészedtem, kinyújtottam kb. 3 mm vastagra, és a legnagyobb pogácsaszaggatóval kiszaggattam a tallérokat.


Kibéleltem a két nagy tepsit, és belehelyeztem a tallérokat katonásan.Megkentem az oregano-bazsalikom-fokhagymás olivaolajjal. Ekkor a 175 fokos sütőbe tettem 5 percre. 
Majd kivéve a sütőből a saját ParaPariSzószunkkal (leánykori nevén ketchuppal)kentem meg. 

A mediterrán feltéthez:























  • 2-2 ek. oregano-bazsalikom-fokhagyma 1-2 dl olivaolajban összekeverve
  • ParaPapriSzósz (lánykori nevén ketchup)
  • 2 fej lilahagyma apróra vágva
  • 1/2 kg félbevágott koktélparadicsom
  • 2 dl-es üvegnyi félbevágott olivabogyó
  • 3 zacskó apró félbevágott mozzarellasajt





Ezután mindegyik tallérra tettem a paradicsomból, mozarella sajtból, olivabogyóból és lilahagymából

















Még 25 percre beraktam a sütőbe sülni.








Az erkélykorláton, a kis cserepes karácsonyfánk mellett hűlt egy kicsit.

Nagybátyámnak, nagyszüleimnek és a Kedveséknek csomagoltunk is belőle, de a többit jó hamar befaltuk - Tillárom hajjjj....






Fotók: Anyuka

2014. október 12., vasárnap

Puffancs - ősemberes burgerhez, vagy Forma 1 nézéshez


Elfogyott a péksütemény, a bolt meg már bezárt. Ej, mi lesz velünk..., mi lesz velünk...? Hogy lesz így vacsora? - kesergett a Kedves.














Benéztem hát a kamrában és láss csodát, egy jó adag puffancshoz a hozzávalókra rátaláltam:

Hozzávalók:

  • 60 dkg kenyérliszt v. finom liszt 
  • 2,5 dkg élesztő
  • 5 dkg teavaj
  • 3,5 dl tej
  • 1 tojás sárgája
  • 2 e.k cukor
  • 2 k.k. só


Tetejére: 

  • 1 tojás a kenéshez + magok (mák, lenmag, szezámmag, stb.)


1 dl langyos tejben 1 e.k cukorral felfuttattam az élesztőt.


A lisztet átszitáltam, majd összedagasztottam az összes hozzávalóval. (A tetejére való kivételével természetesen.)























1 órát hagytam kelni. 















8 részre osztottam majd  mind a nyolcat virgoltam (ez egy szakács kifejezés: a megkelt tészta egyfajta, enyhén nyomva/forgatva formázását jelenti.)




Tepsit kibéleltem sütőpapírral. 
Ráhelyeztem a 8 gombócot, fél órát hagytam még kelni.













Megkentem a felvert egész tojással, és megszórtam a magokkal.













200 fokra hevítettem a hőlégkeveréses sütőt és 1/4 órát sütöttem a zsömléket. 












A tepsiről a puffancsokat egy rácsra áthelyeztem. Hogy miért is? 
Hát, hogy ne fülledjen be az aljuk. 




Az ősemberes burgerhez is kiváló lehet. 
















Annyira megtetszett a dolog, hogy a hétvégén a szüleimnél újra elkészítettem a Forma 1 nézéshez...













A többségében a Kedves fotói, a maradék Anyukáé...

2014. október 8., szerda

Cissz, srr, slotty - Debrecenis "Ősemberes"


A szeptember utolsó napjai a nyárt idézték, így most egy Debrecenis Ősemberes party kerekedett egyik estére.





Debreceni kolbászokat meg virsliket beirdalva kisütöttem olajon.


A köret volt az igazi attrakció:

Előfőztem a megpucolt felvágott krumplit - meg kellett várni, hogy felforrjon majd egyből leállítottam és lehűtöttem hideg vízzel, majd a hagymát (szakács kifejezés következik!) szálára vágtama kolbászokból megmaradt zsiradékon megpirítottam a hagymát, amit három négyszer meglöttyintettem sörrel - illetve hát ki mennyiről tud lemondani a saját söréből, mustárt kevertem még hozzá és két levél babérlevelet, majd a krumplit hozzáadtam és összepirítottam.

A Kedvesnek ez azért tetszett, mert a hagyományos kolbász kenyérrel és mustárral dolog itt meg lett bonyolítva, hogy a mustár bekerült a köretbe...





Természetesen saját mustár került bele, amelyről az előző blogbejezésem szólt.
















A Kedves fotói

2014. október 2., csütörtök

Akkor jöjjön a házi mustár készítése a Kedves leírásában...





A mustármag példabeszéde:

„A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.”
(Máté evangéliuma 13,31-35)







Az alap recept:



Vettünk bioboltban fekete- és sima mustármagot (ott volt nagyobb kiszerelésben). 












Szárazon ledaráltuk mákdarálóban.

Majd összekevertük olajjal és borecettel, +só, +cukor, +víz

!Ezt kóstolgatni kell, hogy miből mennyi!

!Vigyázni kell mert még ilyenkor baromi erős!

Fel kell főzni. Minél tovább főzi az ember annál lágyabb lesz.

 


Az alaprecept után:
kakukkfűvel, illetve szarvasgombával mi tovább ízesítettük.

Ja még annyi, hogy először két nagyobb befőttes üvegbe öntöttünk és hagytuk állni úgy 5 napig. Minden nap át kellett keverni, mert az olaj ki tud jönni belőle.

5 nap után raktuk kis üvegekbe.




Megjegyzés:

Mi olivaolajjal késztettük, de  Ákos azt mondta lehet, hogy jobb a sima napraforgóolaj, mert annak semlegesebb az íze.



A Kedves fotói